XBox360 hűtés másképp

Gondolom nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a címben szereplő játékkonzol nem épp a tartósságáról híres. Hogy pontosan mi és miért történik, arról mindenki mást mond, de hogy köze van az elégtelen hűtéshez, az szinte biztos. Ezt próbáltam hát javítani, előzőleg elhalálozott konzolom láttán.

Szétszerelni mindenki szét tudja, lehet úgy is, hogy egyáltalán ne hagyjunk nyomot. Ezzel nem is húzom az időt.
A bordát könnyebb melegen leszedni, mert ekkor lágyul a magra tett ragacs!
A gépem Falcon alaplappal rendelkezik. (90 nm-es GPU, 65 nm-es CPU)
Amit megemlítenék, az a gyári hővezető "rágógumi" minősége, ami jó hogy van, csak épp a feladatát nem látja el.
A képen is látható, hogy néhol túl sok van belőle, és nem tud érintkezni a borda a maggal. Máshol pedig pont nem tölti ki a picike barázdákat a felületen, mivel nem préselődött eléggé oda a fém.
A harmadik képen megtisztítva látszik a mag. Ezt az anyagot alkohol nem oldja, nitro higítóval sikerült leszednem. Óvatosan szabad csak bánni vele, mert mást is feloldhat, ha rossz helyre kerül!


Tervem szerint ezt a bordát cseréltem le egy nagyobbra. Ezt egy kallódó Pentium 4-es hűtőből alakítottam ki némi munkával. A borda szimmetrikus volt, a felfogatáshoz és a RAM-okhoz való hozzáférhetőséget kellett figyelembe venni.

Mivel ez egy nagyon sűrű és ragadós alumínium borda, flex-el és vésővel lehetett rajta elég jól dolgozni. Valamint polírozni érdemes minden bordát egyre finomabb csiszoló papírral.





Ezután következett a felfogatás. Ezt a házban kezdődő csavarokkal és alátámasztásokkal oldottam meg a négy sarkon. Az anyák nagyobbak, a távtartó szerepét töltik be az alátétekkel együtt, így jóval stabilabb és a NYÁK-ot is kevésbé terheli, deformálja.


Az alsó RAM chip-ek hűtéséről hővezetők gondoskodnak, melyek szerencsére gyárilag benne voltak már a készülékben.


A bordát ezek a csavarok fogják meg, ezt rugóval oldottam meg az egyenletes - és a későbbiekben változatlan terhelés biztosítása érdekében. Érdemes valamilyen menetrögzítőt alkalmazni (ezekhez a csavarokhoz is), ha nem szeretnénk megtapasztalni, mi történik mikor lerázódik.


Valamint felszerelve. Stabil és jól hűt.


Két 6 centis ventilátorral hűtöm, szilikonnal ragasztottam a CPU bordára. Ha ezt hagyjuk rendesen megszáradni, erős kötést hoz létre. Valamint teljesen nyomtalanul el lehet távolítani a bordáról.

A többi chipre is ragasztottam bordákat, a megmaradt anyagból. Egy kétoldalas hővezető ragasztóval rögzítettem. Érdemes szétnézni ez ügyben, mert néhol igen arctalan felárral adnak néhány kis darabot. Pár perc keresés után 200 Ft-ér sikerült találnom.


Mivel a DVD ROM már a házon kívül kapott helyet, első borítást is kellett hozzá szerezni. Ezt egy sima PC-s meghajtóból ragasztottam rá.


Ezen kívül filcbe csomagoltam, a zajbeli különbség hallható.
A kivezetést egy sima SATA kábellel oldottam meg, valamint a tápnak 2 mm-es NYÁK csatlakozót vásároltam. (Kb 200 Ft, Oktogonnál kapható, Vörösmarty utca 5.)


A ventilátorok innét kapják a 12 Voltot, így maradandó változást nem okoztam a konzolon.
A GPU venti egy nagyon halk fajta, így 12 Voltot rá szabad kapcsolni.
A CPU egy vékonyabb és zajosabb, erre is 12 Volt megy, de körülötte van a ház, így nem vészes.
A hátsó két eredetit sorba kötöttem, így kapnak ezek is 12 Voltot, nem annyira nagy a hangjuk.

Elmondható, hogy kicsit zajosabb lett így, mint az eredeti hűtés volt. A zúgás nagy részét a lapos CPU venti adja, ezek mindig hangoskodnak.
Próbáltam 8 Voltra kötve mindet, úgy nagyon halk lett, a tápventi hallatszik mellette. Hőmérséklet 8-10 fokkal több ez esetben.

A helyére rakva egyáltalán nem csúnya, még ha a fedőlapot nem is raktam vissza a konzolra.
A ház részeit szintén ragasztottam, ahol kellett. A DVD tálcanyitó gomb felső részéhez egy éket tettem, hogy működjön így is.


Akkor következzenek végre a hőmérsékletek!
Összehasonlítás képp az X-media honlapján mért értékeket is feltüntetem.

Gyári hűtéssel:.......GPU: 82 Celsius fok....CPU: 87 Celsius fok
Vízhűtéssel:...........GPU: 65 Celsius fok....CPU: 67 Celsius fok
Ezzel a hűtéssel:....GPU: 42 fok alatt........CPU: 42 fok alatt

A méréseket termisztoros hőmérővel végeztem, a borda alsó részére, huzat mentes helyre téve, tehát az alsó sor értékei ezt mutatják.
A vízhűtés a TT Tide Water plus nem csúcskategóriás rendszer.
A konzol másik felén bő egy óra játék után is alíg érezhetően emelkedik csak pár fokot a hőmérséklet.

Mindez 24 fokos szobában történt, a Too Human című játékkal, mely csak XBox 360 játékkonzolra készült el, és nagyon megizzasztja a gépet. Sokkal jobban, mint más próbált játékok, melyeknél 35-40 fokos, langyos lesz csak a két borda.
Azt gondolom, a processzor mag felszínén sem nagyobb a hőingadozás 25 foknál, ráadásul vastag talpú bordával, ami lassan is melegszik és - hül vissza. Tehát a meghibásodás esélyét várhatóan sikerült minimalizálni.

Egy két okosság még a végére:

Hogyha egy, vagy akár egy tucat drótot kell egymáshoz forrasztani, és nem szeretnénk tüskés ón-bunkót csinálni, ami még a szigetelést is kiszúrja, alkalmazzuk ezt a megoldást!


Ha feltétlenül össze akarjuk csavarni a drótokat, úgy tegyük, hogy csíptessük hozzá a merevebb drótot, ezzel egy hideg-kötést létrehozva.


Szólnék még pár szót az eredeti GPU bordáról.
Hogy megértsük, mennyire alul méretezett és gyenge minőségű, leszerelve szükséges kézbe venni.
Súlya nagyon csekély, messze elmarad egy PC-ben használt, sok éves CPU hűtőtől. És szinte bármely bordától.
Laza, feltételezésem szerint gyenge hővezető képességű anyagból készült alkatrész, melyen az utólag beleépített hővezető vákuumcső sem javít.
Ezen kívül néhány perc alatt eléri üzemi hőmérsékletét, mely igen hamar vissza is esik, főleg, ha utóhűtést (OverCool) alkalmazunk.

Itt szeretnék az említett utóhűtésről (OverCool) – és minden hasonló elven működő fantáziáról – mindenkit lebeszélni, ugyanis nem hogy nem segít, hanem kifejezetten rossz, hogyha gyorsan hűtjük vissza a gépet. Akárcsak egy frissen öntött fémet, semmit sem szabad hirtelen hűteni, mivel feszültségek keletkeznek benne. Fémeknél szétreped, egy forró chip-nél pedig tönkreteszi a forrasztásokat, és az reped. Ekkor láthatunk 3 piros LED-et, vagy E74-es feliratot a képernyőn, egy piros LED-el.

Ökör érv: "De a projektorokban is van ilyen!"

Nem, ilyen nincs, mert ez hülyeség. Ott a relatíve nagy tömegű és nagyon meleg lámpa okozhat veszélyt, ugyanis a benne tárolódott hőmennyiség képes megolvasztani a közvetlenül hozzá ragasztott tükröt, LCD-s gépekben pedig tönkretenni a paneleket. (Meg szinte bármit.)
Így érthető kell legyen, hogy ez nem az a helyzet, mikor egy parányi tömegű, legfeljebb pár tíz fokkal melegebb CPU-/GPU magot "hűtünk vissza". Azért nem, mivel a BGA nem közvetlenül a magas hőmérséklettől megy tönkre, hanem a gyors hőváltozástól! Ellenben a projektor a magas hőmérséklettől olvadhat el.

A bent reked a meleg levegő pedig a gyengeelméjűség tetőfoka, kár is rá a szó.

Munka nem volt vele túl sok, inkább gondolkodni kellett rajta, hogy miként is legyen.
Főként ötletnek írtam a cikket, hogy milyen hatékonyságú hűtést lehet összehozni egy kevés idő ráfordításával. Érdemes lehet még a CPU hővezető ragacsát kicserélni, esetleg a bordát is polírozni. Természetesen oda kell azért figyelni, mindenki saját felelősségére módosítsa konzolját, amely a hivatalos álláspont szerint garancia vesztéssel jár, már a szétszerelés pillanatától.


Kérdésekre szívesen válaszolok itt, a hozzászólásokban. Ezen kívül kérek minden hűtésmódokkal pénzt kereső embert, ne érveljen a utóhűtés hatékonysága mellett!

Azóta történt: a gép lassan három éve üzemel hiba nélkül, elég sokat is volt használva, de úgy döntöttem, megválok tőle. Ehhez picit ráncba szedtem, konkrétan a DVD-olvasót "beépítettem" a házba, valamint az ajtónyitó kapcsoló a DVD előlapján kapott helyet.


A lejátszót távtartókkal oldottam meg, illetve rúdanyagba két oldalt menetet metszettem. Vigyázni kell, hogy az alaplapon ne okozzunk kárt az SMD alkatrészekben.
A kapcsolót pedig egyszerűen párhuzamosan kötöttem az eredeti tálcanyitóval, és beépítettem az előlap alá.


A hátsó ventilátorok irányát is érdeme úgy alakítani, hogy befele fújják a levegőt, ezzel nagyon sokat lehet segíteni az így módosított konzolon!

Ehhez először le kell csiszolni a ventilátor alját – ahol a "tüske" van. (Persze sorjázzuk is le.)


Majd így függőleges tengely mentén (tehát vízszintesen) elforgatva 180 fokot egyéb módosítás nélkül az eredeti helyére tudjuk pattintani: