Elemlámpa építése II.

Az elmúlt pár évben igen nagy fejlődésen ment keresztül a fénykibocsájtó diódák (LED-ek) fejlesztésével foglalkozó iparág. Közterületeket, áruházakat képesek ezen parányi alkatrészekkel megvilágítani, mindezt manapság már a lehető legtakarékosabban.

Miért ne lehetne hát ezt egy elemlámpába beépíteni, ahol igen sokat számít az energiahatékonyság? Főleg, ha nem elégszünk meg a gyenge fényerejű kínai lámpákkal, netán nem szimpatikusak a komolyabb reflektorok.

Elmehetünk, és vásárolhatunk valamely gyártótól egy jobb LED-es lámpát. Vagy esetleg megépíthetjük magunk is, ha netán olyat szeretnénk, ami nem kapható boltban. Esetleg jobban bízunk abban, ami kezeink alatt készül, és elsősorban olcsóbban szeretnénk megúszni.

Akkor megépíthetjük akár így is, saját szemszögből írva:

Egy Led Lenser V2 Police Tech működésképtelen elemlámpát sikerült szereznem, Prohardveren.




Mivel nem volt túl jó állapotban, ezért lecsiszoltam a festést, majd lakkoztam.


Akkumulátornak mindenképpen lítiumot érdemes választani, mivel a többi típushoz képest csak előnyös tulajdonsága van. Ebből is olyat, amibe építettek védőelektronikát! Létezik belőle sok fajta, jelen esetben kettő jöhet szóba.
Vagy 18650-ás (18x65 mm) 2 darab, vagy 25500-es (25x50 mm) 3 darab.
Nos, én a 18650-ást választottam, így néz ki egy normál (AA) ceruza elem társaságában.
Ez létezik 2400 mAh-ás valós kivitelben.
(Viszonyításképp ha ez egy 1,2 Voltos NiMH/NiCd lenne, úgy töltéstároló képessége 7,3 Ah-nak felelne meg. Ez valljuk be, nem rossz egyetlen ekkora akkumulátortól.)



Ebből 2 darab fér a lámpába, ám apró átalakítást kellett végeznem.



Fontosnak találtam, hogy kerüljön bele valamilyen elektronika, ami képes visszajelezni az akku töltöttségét.
Erre a remek LM3914-es IC-t választottam, mely már 3 Voltról képes működni, és igen egyszerű a bekötése. Kapcsolás itt található róla, ezekkel az értékekkel használható az említett 3-tól egyészen 35 Voltig, a határértékeket pedig mi határozhatjuk meg. Érdemes még egy ellenállást beiktatni a LED-ek pozitív tápjához, hogy ne vakítsanak, valamint a fogyasztásuk kisebb legyen.



Valamint üzem közben, nagyon hasznos funkció.



Ezután azt az idomot kellett átalakítani, amelyre a fő LED fog kerülni.
Volt benne egy vájat, ezt kellett kitölteni.
Ezt úgy oldottam meg, hogy vasalóra helyeztem az egészet, és ónt olvasztottam bele. Míg az alumínium 600 Celsius fok körül olvad, addig a forrasztón már 150-200 fokon. Utána levéstem és -csiszoltam a felesleget.



Szintén ónnal töltöttem fel a lámpa elején található lukakat, ezzel erősen elősegítve a vízállóságot.



A tükröt (LEDIL Boom-SS) felső rögzítése tán kicsit puritán megoldású, egy hungarocell gyűrűvel történik, ezt pedig egy papírlappal takartam el.



A LED-et a korábban ónnal kitöltött alumínium idomra rögzítettem. A harmadik vezeték a meghajtó elektronika negatív tápjának táplálására való.
Ez egy SSC P7 típusú LED, mely elméletileg akár 900 Lumen leadására képes, természetes sárgás fénnyel. Mindezt az elektronika veszteségével együtt úgy 12 Watt fogyasztással.
Nos, ez nem éppen kevés energia, de hogy a fénye mire elég, arról majd később.



A három fényerősségi fokozatú elektronika pedig a másik oldalon kapott helyet. Itt a viszonylagosan sok helyet foglaló induktivitás egy furatban foglal helyet. Ennek előnye a kisebb helyfoglalás mellett, hogy a hűtést igénylő alkatrészek közvetlenül érintkezhetnek az alumínium felülettel.
Ez egy pillanatnyi energiatárolással és fáziskitöltés szabályozással megvalósított áramgenerátor.



Ezután már csak ezt az egységet kellett a lámpa felső részébe helyezni.



Valamint így néz ki készre szerelve.



Essen akkor pár szó, illetve kép a fényéről. Mivel ez a tükör elég keveset "dolgozik", állíthatom, hogy nem lenne óriási eltérés, ha csak szabadon lenne a LED.
Amire a kialakítással használható, hogy mindent bevilágít úgy tíz méteres félkörben. Ennél távolabbra nem megy, viszont addig abszolút mindent látni vele. Így gyalogláshoz használva igencsak előnyös, használható fényt ad a közelbe, mely nem összemérhető egy távolra fókuszált reflektorral. Vagyis az elterjedtebb zseblámpák fényeloszlásával.
Nagyjából így látni vele a valóságban is, mint ahogy az látszik, egy a fényerő túlzott levételével nem eltorzított képű monitoron.



Természetesen itt teljesen sötét van, az elemlámpa és a fényképező a kezemben van.



Amint a jövőben hozzájutok egy keskenyebb fényterelésű optikához vagy tükörhöz, frissítem az írást, nem lenne azért teljesen haszontalan ilyen képességekkel sem a lámpa.

Árakról röviden:

– lámpa test: 750 Ft, PHM kolléga
– LED: kb 4-5.000 Ft
– LED meghajtó elektronika: kb 2.000 Ft
– akkuőr elektronika: 500-1.000 Ft
– akkumulátor: 1.500-2.000 Ft két darab, DealExtreme
– töltő: 1.500 Ft, DealExtreme
– tükör: 3-400 Ft, ChipCad Kft.

Azóta történt: időközben úgy alakult, hogy sikerült eszterga közelébe kerülnöm, így készítettem egy új lámpafejet, melybe egy keskeny fókuszú tükör belefér. Az eredmény egy sokkal jobban használható lámpa:



Valamint a fényeloszlás: